Belépett a szalonba ezüst haját játékos kis copfokba kötve, arckifejezése nyugodt, de várakozással teli. A fodrász úgy kerülte meg őt, mint egy művész, aki egy üres vásznat tanulmányoz, ollója ecsetként készen állt valami új megformálására.
Vágásról vágásra hullottak a copfok, minden tincs évek megszokottságát és kényelmét vitte magával. Ő mozdulatlanul ült, tekintete szilárd, mintha nemcsak haját, hanem múltjának darabjait is elengedte volna, amelyekre már nem volt szüksége.
Aztán lassan feltárult az átalakulás. A magasra kötött játékos tincsekből egy elegáns, kifinomult sziluett bontakozott ki. Új frizurája keretezte arcát, kiemelve vonásait egy olyan lágysággal, amely egyszerre volt modern és időtlen.
Amikor végül a tükörbe nézett, apró, tudatos mosoly jelent meg arcán. Nem csupán egy hajvágást látott — önmaga egy új változatával találkozott, amely mindig is ott volt, csak a felszínre akart törni.
Ez nem pusztán hajátalakítás volt. Ez egy csendes nyilatkozat: készen állt a következő fejezetére.