Nyugodtan ült a szalon székében, puha rózsaszín köpenybe burkolózva, miközben az olló hangja és a finom jazz töltötte meg a teret. Haja hosszú és egyenes volt, a közepén egy feltűnő ezüst tincsel — évek óta ez volt a védjegye, egy stílus, amely emlékeket, rutint és az idő súlyát hordozta.
A mögötte álló fodrász nyugodt és összpontosított volt, kezei gyakorlott precizitással mozogtak. Nem volt sürgés-forgás, szavak sem kellettek. Ez nem csupán egy hajvágás volt — rétegek levetése.
Ahogy az első tincsek hullottak, valami megváltozott. A megszokott keret élesebb, merészebb formát vett fel. Az ezüst nem olvadt bele többé, hanem büszkén állt ki, mint a megszerzett tapasztalat zászlaja. Lépésről lépésre formálódott az átalakulás — egy elegáns, aszimmetrikus bob, amely éppen a válla fölött táncolt.
Amikor kész lett, kinyitotta a szemét és a tükörbe nézett. A tükörkép egyszerre volt idegen és ismerős. Erős vonalak keretezték az arcát, az ezüst most már a figyelem középpontja volt, nem egy elrejteni való részlet. Az arckifejezése megpuhult, az ajkai merész vörösre festve, a vállai ellazultak.
Felállt, igazította tökéletes ingének gallérját, a nagy virág a szíve közelében finoman himbálódzott. A nyakán a gyöngyök csendes nyilatkozatként pihentek: kecses, időtlen, rendíthetetlen.
Kiment anélkül, hogy hátranézett volna. Néhány változás suttog. Ez üvöltött.