Élete nagy részében bizonytalan volt az orrával kapcsolatban. Nem volt szimmetrikus, és bizonyos szögekből úgy érezte, túl sok figyelmet vonz. Bár mások talán nem vették észre, számára ez állandó kellemetlenségforrás volt – valami, amit minden fotón és tükörképben látott.
Évekig tartó megfontolás után végül úgy döntött, hogy orrplasztikán esik át. Nem a tökéletesség eléréséről szólt, hanem arról, hogy jól érezze magát és magabiztos legyen a saját bőrében.
Az út alapos tervezést, több konzultációt és érzelmi felkészültséget foglalt magában. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de elkötelezett volt a változás mellett.
A műtét zökkenőmentesen zajlott, de a felépülés időt és türelmet igényelt. Voltak duzzanat, kellemetlenség és kétség pillanatai – de fokozatosan megkezdődött az átalakulás.
Az orra most kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb volt az arcvonásaival. Ezzel a magabiztossága az egekbe szökött. Amikor hetekkel később a tükörbe nézett, nemcsak az orra változott meg – a mosolya, a testtartása és az önbizalma is.
A műtét nem határozta meg újra – egyszerűen csak megmutatta azt a változatát önmagának, amelyet mindig is elképzelt.