A környékbeliek gyakran látták a férfit csendben ülni ugyanazon a sarkon minden nap. Ruhája elhasználódott volt, és nyilvánvaló volt, hogy az élet keményen bánt vele. Bár ritkán beszélt, a szemében ott volt egy gyengéd szomorúság, amely azt mutatta, hogy régóta nehéz terheket cipelt.
Egy délután egy idegen felfigyelt rá. Ahelyett, hogy továbbment volna, megállt és leült mellé. Beszélgettek — nem pénzről vagy hibákról, hanem a férfi történetéről, álmairól és arról az életről, amelyet egykor remélt felépíteni. Ez az egyszerű kedvesség lett valami olyannak a kezdete, amire egyikük sem számított.
Az idegen úgy döntött, valódi és jelentős segítséget nyújt. Ételt, tiszta ruhát adott neki, és lehetőséget, hogy rendbe szedje magát. De ami még fontosabb: tisztelettel bánt vele. Meghallgatta a reményeit, és segített neki elhinni, hogy megérdemel egy második esélyt. Lassan kiegyenesedett, és visszatért az önbizalma.
A következő napokban az idegen teljes átalakulást szervezett. A férfi friss hajvágást, új ruhákat kapott, és még segítséget is, hogy biztonságos helyet találjon. Az átalakulás nemcsak fizikai volt — a lelkét is megérintette. Évek óta először nézett a tükörbe úgy, hogy valakit látott benne, akiben van lehetőség, nem pedig valakit, akit elfelejtettek.
A végére a férfi nemcsak másképp nézett ki — megújultnak érezte magát. Az idegen kedvessége emlékeztette, hogy az élete még nincs vége, és hogy jobb napok még jöhetnek. Bizonyította, hogy egy együttérző ember teljesen megváltoztathatja egy másik sorsát, pusztán azzal, hogy törődik vele.